Ilyet minden házba! Bemutatkozik a bukó-nyíló ablak

2017.07.30.

Ilyet minden házba! Bemutatkozik a bukó-nyíló ablak

Beköszöntött a nyár, a hosszú, meleg nappalok, és a rövid éjszakák időszaka. Talán ilyenkor a legfontosabb, hogy egyszerre tudjuk jól szigetelni a házunkat, másfelől viszont jó, ha éjszaka ki tudunk szellőztetni, és vissza tudjuk hűteni a falakat. Erre a legjobb megoldást a bukó-nyíló ablak nyújtja.

A legfontosabb ezzel kapcsolatban, hogy szem előtt tartsuk a falnyílás méretét – valamint az abba később beilleszkedő műanyag ablakét, ugyanis nem minden esetben van lehetőség erre a megoldásra. Ha túl széles, érdemes lehet nem egy, hanem két ablakszárnyban gondolkodni. Ebben az esetben már megvalósíthatók a fent említett funkciók.

A nyíló lehetőséget nem kell senkinek sem bemutatni. Aki találkozott már ablakkal, az pontosan tudja, hogy működik. Az egyik oldalán zsanérokkal van rögzítve a tokhoz, míg a másik oldalt található maga a kilincs, amely gondoskodik a váltásról a zárt és a nyitott állapot között. A bukó változat kevésbé elterjedt önmagában. Leggyakrabban közoktatási intézményeknél lehet vele találkozni, de keskeny ablakoknál is igen gyakori, hogy ezt a megoldást választják egy fixen beépített helyett.

Miért jó, ha a kettő együtt jár?

A bukó-nyíló ablak több előnnyel is rendelkezik. Teljesen kitárt szárnyak mellett hamar kicserélődik a benti levegő, esőben azonban célszerű a bukó módot használni – leginkább akkor, ha a szél nem a szoba irányába fújja a cseppeket. Nyitott állapot mellett megvan az esélye, hogy mégis becsap az eső, azt pedig senki nem nézi végig szívesen, ahogy a párkányról a lecsepegő víz eláztatja az alatta lévő falat.

Ha van időnk kivárni az eső elálltát, zárjuk be nyugodtan. A szárny és a tok között gumizáródás található, amely két vagy három elemből tevődik össze. Ezek gondoskodnak a pontos záródásról és a szigetelésről. Nem engedi be se a port, se a kinti levegőt, sem pedig a vizet. Ha pedig elapad az égi áldás, nyugodtan kitárhatjuk, és élvezhetjük a friss, tiszta levegőt.

Napjainkban a bukó-nyíló ablak az egyik legkedveltebb a vásárlók körében. Ha eljött az ablakcsere ideje, válassza ezt a megoldást, nem fog csalódni benne. Tekintse meg működés közben bemutatótermeinkben, hogy személyesen is megtapasztalhassa előnyeit!

vissza