2017.08.27.
Sokakban felmerül az igény arra, hogy ne fehér, hanem színes műanyag ablak legyen beépítve a házukba. Erre szerencsére ma már van lehetőség, ugyanis a fehér mellett még két másik színből is gyártanak profilt, amelyek a lehető legjobban illeszkednek a vásárlók igényeihez.
A fa nyílászárók hosszú múltra tekintenek vissza, emiatt sokan ragaszkodnak hozzá, hogy ilyen anyagból készüljön a sajátjuk is. Azonban sok helyen nem gyártanak elég jó minőségűt belőle, és utólag is foglalkozni kell velük. Ha nem akarjuk, hogy a víz tönkretegye, akkor érdemes évente lelakkozni a felületét, hogy ellenálló maradjon az anyag a nedvességgel szemben.
A színes műanyag ablak azonban tökéletes alternatíva arra, hogy viszonylag alacsony áron, fa hatású nyílászárónk lehessen. Ahogy az ajtóknál, úgy itt is lehetőség van arra, hogy fóliát helyezzenek el a fehér műanyagon. Erre lehetőség van kívül, belül, valamint mindkét oldalon is. Ha ez utóbbi mellett döntünk, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy inkább barna legyen a műanyag színe. Két árnyalat közül lehet választani: arany tölgy és mahagóni. A minták többsége harmonizál velük, így kellemesebb látványt nyújtanak, mintha a fóliák közül kikandikálna a hozzájuk nem illeszkedő fehér szín.
A profilok, amelyekből készül a szárny és a tok, több légkamrát, valamint fém merevítést tartalmaz, így megfelelő stabilitással és hőszigetelő képességgel rendelkezik. A felszínük könnyen tisztítható, ha szennyeződés kerül rá. A tok és a szárny között található széltömítések garantálják a légmentes zárást. Maga a nyílászáró zárt állapot mellett nagyon jó hangszigetelő képességekkel rendelkezik, így egy forgalmas út mellett igazán hasznos berendezése lehet a háznak.
A színes műanyag ablak a fehér változatoknál többe kerül, azonban érdemes lehet beruházni rá, ha nem akarjuk, hogy eltérjen a ház stílusától a nyílászárók színe. Amennyiben érdeklődik ezen termékeink iránt, vegye fel bátran a kapcsolatot velünk! A falnyílás lemérésétől kezdve az új termék beszereléséig a rendelkezésére állunk, valamint az ablakcsere folyamán keletkező törmeléket is el tudjuk szállítani a helyszínről.