Műanyag ablak soroló

2015.05.09.

Műanyag ablak soroló

A sorolóra akkor van szükség, amikor az ablak vagy ajtó nem egymagában, hanem egy vagy akár több másikkal együtt kerül beépítésre, egymás mellé. Általában az okozhat problémát, ha a szerkezet nem készíthető el a kért méretben vagy súlyban, illetve, ha egyben legyártva például túl magasak vagy szélesek, nem mozgathatóak a helyszínen.

Műanyag ablak sorolása

Ha sorolókat használunk, megoldhatjuk a nagy szerkezetek kiváltását. Két vagy több részben kivitelezve megfelelő lesz a méret és a súly, lehet mozgatni valamint az ára is egy kicsit kedvezőbb lehet, mivel nem kell speciális vastagabb üvegeket használni. Amik még a hőszigetelést is rontanák. Továbbá előfordulhat, hogy az adott falnyílás szélesebb, mint a legyártható legnagyobb kivitelben – garanciával - gyártható mérete, ezért mindenképp több részből kell összeállítani, de ugyanez vonatkozik azokra a falakra, ahová erkélyajtót és mellé egy vagy két ablakot kell beépíteni. Ez nem okoz semmilyen problémát, ugyanis épp arra való a soroló, hogy ezeket a műanyag nyílászárókat gond nélkül, precízen egymás mellé lehessen illeszteni, hogy egy szerkezetet alkossanak. A sorolók műanyagból készülnek és több nyílászáró összesorolására hivatottak: stabillá teszik az ablakszerkezeteket, illetve légmentesek a csatlakozások.


A sorolók típusai:

Több típusuk létezik: rejtett és merevítős soroló, 90 vagy 135 fokos soroló (bár ehelyett már szögsorolót használnak, hiszen az egyéni fokméretre szabható), H-soroló, vagy akár kör alakú. Mindegyiknek más és más az előnye, illetve más és más célt szolgál. A rejtett sorolót például a tokba szerelik be, de ehhez sokban hasonlít a H-soroló is, bár ez látható, és tulajdonképpen egyfajta díszítőelemként is funkcionál. Nagy méreteknél dilatációs soroló használata kötelező, ugyanis a nagy felületek önmagukban instabilak, és hő hatására is mozognak.  A sorolók szerepe, hogy megakadályozza a műanyag ablak, ajtó, erkélyajtó mozgását, remegését. Létezik statikai soroló is, ezt nagy műanyag nyílászáró felületeknél alkalmazzuk, a műanyag nyílászárók kilengésének kiküszöbölésére. A sorolók típusát és szükségességét bízza szakemberre. Vagy ha gyanúsnak találja a nagy szerkezetet merevítés nélkül, jelezze azt a beszállítónak és kérjen szakvéleményt a használatával kapcsolatban.  

vissza