A panel ablakcsere esetleges problémái

2017.09.14.

A panel ablakcsere esetleges problémái

A panel ablakcsere esetében a leggyakoribb problémaforrás maga a lakóközösség. Az elöregedő tömbházak többnyire központi fűtéssel, rossz külső szigeteléssel, valamint elavult nyílászárókkal rendelkeznek. Az idős lakók általában közömbösek a háztömb felújításával kapcsolatban, azonban előfordul, hogy egyenesen ellenségesen viselkednek, ha szóba kerül ez a téma.

Természetesen nem kutakodhatunk senki pénztárcájában. Mindenki maga tudja, milyen lehetőségei vannak. Azonban ahhoz, hogy a teljes házat korszerűsíteni lehessen, a teljes lakóközösségnek ki kell állnia az ügy mellett. A panel ablakcsere csak egy lépés a sok közül, amelyre szükség van ahhoz, hogy a lakók maguk oszthassák be a költségeiket. A központi fűtés esetében nem lehet szabályozni, hogy milyen hőmérsékletet szeretnénk a lakásunkban, így kénytelenek vagyunk szellőztetni, ha hűvösebbet szeretnénk. Azonban könnyen belátható, hogy ez mekkora energiapazarlás.

Néha előfordul ennek az ellenkezője is: télen, a kemény fagyok idején a kelleténél több hideg jut be a lakásba, mint azt szeretnénk. Ennek lehet az oka az elavult nyílászáró, vagy az elöregedő szigetelés, ami már törik és porlik. Ilyen esetekben hasznos, ha egy műanyag ablak véd minket a kinti hőmérséklettől. A legoptimálisabb, ha a fal le van szigetelve kintről, azonban, ha ez nem teljesül, akkor is sok hőt tudunk megtakarítani, valamint a belső üveget nem hűti át olyan könnyedén a külső hőmérséklet.

Ha minden a helyére kerül, nemcsak a pénztárcánkban marad több pénz, hanem a közérzetünk is sokkal jobb lehet. A beltéri hőszabályozásnak köszönhetően már nem a lakás visszahűtése a cél túlfűtés esetén, hanem annyi, hogy az elhasználódott levegő egy rövid szellőztetés folyamán kicserélődjön. Nyáron is jobbá válik a helyzet egy teljeskörű szigetelés után: a falak nagyon gyorsan képesek felmelegedni nappal, éjszaka viszont alig hűlnek vissza. A panel ablakcsere már önmagában is képes megfogni a kinti hőséget, azonban a szárnyba helyezett üveg belső részében található lágy-fém fólia ezen felül még vissza is tudja verni a fény egy részét, ez pedig tovább nehezíti a lakás felmelegedését.

A panel ablakcsere első lépése, hogy a szakemberek méretet vesznek a falnyílásról, amelybe a későbbiekben az új nyílászáró fog kerülni. Ezután a különböző szélességű profilokból kiválasztják a falszélességhez legjobban illeszkedőt, majd a megfelelő méretre szabják és kiválasztott funkciók szerint alakítják ki a megrendelt terméket, melyre az elkészülést követően fóliát helyeznek el, hogy a szállítás során ne sérüljön meg. A kilincset ilyenkor még nem szerelik fel a helyére, részben a sérülékenység, részben pedig a helytakarékosság miatt.

A kiszállítást követően az előző nyílászárót kell eltávolítani a helyéről. Mivel ezek legtöbbje egy időben készült magával a házzal, ezért a kibontásuk nem a legegyszerűbb feladat. A szárnyak leszedése után a tokot szét kell fűrészelni, majd kifeszíteni a helyéről. Ez sérüléseket okozhat a falban, azonban szakembereink igyekeznek ezt minimalizálni. A keletkező törmeléket egy helyre gyűjtik, hogy a későbbiekben könnyebben el tudják szállítani.

Ezután az új tokot beillesztik a régi helyére, ahol előbb beállítják függőlegesen és vízszintesen egyaránt, majd rögzítik a helyére. A tok és a fal közötti területet purhabbal töltik ki, amelyről a megszilárdulást követően levágják a fölösleget. Végezetül már csak a kilincs felhelyezése, valamint a szárny helyre emelése van hátra. A védőfóliát csak az utolsó mozzanatok után távolítják el.

A panel ablakcsere egy járható út az energiatakarékosság felé. Amennyiben a lakóközösség nem tervez a közeljövőben teljes mértékű felújítást, és a saját kezébe akarja venni lakásának sorsát, forduljon hozzánk bizalommal!

vissza